Berendezések és feltételek

Berendezések és feltétel

2015 januárjától szervizünk átalakul általános tehergépjármű szervizzé, melyen belül kiemelten RENAULT és VOLVO tehergépjárművek szervizelésével, karbantartásával, alkatrész ellátásával és gyári diagnosztikájával, valamint IVECO, Mercedes-Benz, SCANIA, MAN, DAF és egyéb tehergépjárművek és SCHWARZMÜLLER, KÖGEL, SCHMITZ pótkocsik szervizelésével foglalkozunk.

Szervizünkben Renault és IVECO specifikus, gyártók által képzett szakemberek dolgoznak. 3 kollégánk már közel 15 éve a Reanult Trucknál dolgozik, 2 kolléga és a szervizvezető több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik IVECO Truck járművek javításában.

A Regitruck Kft. 1992. március 01-jén alakult, kifejezetten azzal, a céllal, hogy a Renault Trucks Hungária Kft. partnereként, mint a Renault Trucks termékek hivatalos viszonteladója, tehergépjárművek forgalmazásával, szervizelésével, alkatrész-értékesítésével és minden ehhez kapcsolódó szolgáltatással álljon ügyfelei rendelkezésére. Szolgáltatásainkkal főleg a Borsod-Abaúj-Zemplén-, Heves- és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei ügyfeleinket célozzuk meg, de természetesen, igény esetén az ország bármelyik pontján lévő ügyfeleinket is kiszolgáljuk.

A megalakulástól kezdődően a cég folyamatosan végez járműkarbantartást, kiegészítve a kapcsolódó tevékenységekkel, mint alkatrész-forgalmazás, hatósági műszaki vizsgáztatásra való felkészítés, karambolos javítás és biztosítási ügyintézés. Ezen tevékenységek magas színvonalának állandó megőrzése érdekében 2003 óta ISO 9001:2000 minőségbiztosítási rendszerrel rendelkezünk.

A Regitruck Kft. a Renault típusú gépjárművek szervizelése mellett jelentős szerepet vállal alapvetően más típusú tehergépjárművek, pótkocsik szervizelése és alkatrészellátása terén is.

13010-002